Scroll to top

RÓLAM

Örülök, hogy itt vagy! Kérlek engedd meg, hogy bemutatkozzak.

doczy_julia_mindfulness_coaching

MESÉLEK MAGAMRÓL KICSIT…

Az önismereti utam már tizenévesen elkezdődött, számtalan könyvet olvastam azért, hogy megértsem önmagam. Mindig is fontosnak és hasznosnak tartottam, hogy önazonos legyek és inkább lássam a hibáim és megtanuljak élni velük, illetve fejlődni általuk, mint hogy a szőnyeg alá söpörjem őket. Mivel én is átmentem rajta, tudom milyen nehéz szembenézni a legnagyobb félelmeinkkel, viszont azt is tudom, milyen sok erőt ad, ha fel merjük vállalni őket. És ahogy eldöntöttem, hogy mostantól bármi jön, én márpedig nem menekülök, hanem szembenézek a nehézségekkel, elkezdtek egyre jobban sikerülni a dolgaim.

Eldöntöttem, hogy megkeresem az ikigai-omat, a munkát, amit szeretettel és szenvedéllyel végezhetek, így a közgazdász diplomámat és korábbi munkámat hátrahagyva elkezdtem újságíróként dolgozni. Az írás gyerekkorom óta örömöt ad és át is segít a nehézségeken, de huszonévesen mertem csak beleállni abba, hogy ezt szakmaként is végezzem. Imádtam, amit csinálok.

Még nem is ismertem a coachingot, már listákat gyártottam arról, még milyen céljaim vannak és mit hogyan szeretnék elérni. Aztán ahogy elkezdtem pipálni ezeket a célokat, rájöttem, hihetetlen erőt ad az, hogy meg is tudom valósítani mindazt, amire vágyom. Elkezdtem egyre jobban bízni magamban és egyre nagyobbat álmodni. Nem mondom, hogy nem voltak túlterhelt vagy stresszes időszakaim, de ezeknek köszönhetem, hogy rátaláltam a meditációra és a mindfulness eszközeire is. Segítettek a nehéz napokat végigcsinálni.

Az értékteremtés mindig is fontos volt számomra, így a segítő szakma hívását is meghallottam, az írás mellett elkezdtem coachnak tanulni. A coaching módszere magáért beszél, a klienseim fejlődését pedig nekem is hatalmas öröm látni. Hihetetlen, hogy már csupán egy célkitűzés milyen változásokat eredményez, kihat az önbizalmukra, a hangulatukra, a döntéseikre, a párkapcsolatukra, a családjukra és ez szép lassan kiterjed az egész életükre is. Jön a következő cél, és az azt követő, és így tovább. Jó látni, hogy tudatossággal milyen önazonos és kiegyensúlyozott életet lehet teremteni. Persze nehézségek mindenkinél vannak, de nem mindegy, hogyan küzdünk meg velük. Ez tanulható, fejleszthető és erre is remek a coaching.

A mindfulness coaching azért volt fontos számomra, mert így az alkalmak során használt feladatokat, eszközöket a meditáció, az autogén tréning vagy például vizualizációs gyakorlatokkal  bővíthetjük ki. A világban lévő impulzusok telítenek minket, szerintem ezt mindannyian tapasztaljuk. Azt persze nem tudjuk befolyásolni, hogy a világ mennyi információt és feladatot zúdít ránk, de azt igen, hogy mennyit fogadunk be ebből és hogyan kezeljük őket. A megfelelő stresszcsökkentő eszközök pedig egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élethez vezetnek – tapasztalatból mondom, sokat segítenek.

KAPCSOLAT

  • E-mail:

    hello@doczyjuliacoach.hu
  • Telefon:

    +36 20 512 0519
  • Website:

    https://doczyjuliacoach.hu

ÍRJ NEKEM!

Ha kérdésed van, bátran tedd fel őket vagy jelentkezz egy ingyenes online konzultációra, ahol megismerhetjük egymást, mesélhetsz az elakadásaidról és beleláthatsz kicsit jobban a coaching folyamatába is.


    hu_HUHungarian